Hív a természet, avagy merre vezet az 'outdoor'

Elég régóta nem jelentkeztem, de ennek is meg van a maga oka. Annyit elárulhatok, hogy ez a netes passzivitás legkevésbé sem tükrözi a sport aktivitást...sőt!...de erről majd egy következő bejegyzésben... ;)

Tekintettel arra, hogy ezer meg ezer éve nem voltunk sziklán, már igen ránk fért egy kiadós szabadban vadulás. 6fokban, felhők között, nem számított, csak menni! Így is lett!
Annak ellenére, hogy Árpád vezérünk volt az ötletgazda, mikor reggel a megbeszéltek szerint felhívtam, nem hallottam a tüzet a hangjában, majdnem visszamondta. Dani pedig nagy meglepetésemre, annak ellenére, hogy rommá itta..akarom mondani, előző este kulturáltan kimulatozta magát, már mikor fölkeltem ott várt az sms, hogy na mi van, akkor megyünk vagy mi?
Szerencsére összerántottuk az alakulatot fél12-12-re, mikor is nekivágtunk a tripnek.

Egyszer voltam már itt karácsonykor, még amikor először felkerestem a leírás alapján. Hozzáteszem hiába van egy jó topoja, a megközelítés leírásán, még dolgozhatnának a srácok...menetet vájt a hátamban az izzadtság, mire rájöttem, hogy egy híddal arrébb kell keresni az erdei utat. Eddigre már (szerencsére matrac nélkül, viszont edzőcipőbe!) a két híd közötti fél négyzetkilométert már hosszába-keresztbe, mind a ki tudja hány méter szintkülönbséggel bejártam..NYOLCSZOR!!

De meglett! Ezután karácsonykor, már minden probléma nélkül nyílegyenesen odatudtam találni és most sem volt ez hármacskán másként!
Ez a felhozatal ezen a hiperszuperistenkirálycsászár kihajlásos szinte már már barlangrendszernek nevezhető istenadta képződményen. A bal oldal alkalmas warmup-nak, majd aztán mindenki játszik a saját szintjének megfelelő útttal. Danival pihegtünk, szenvedtünk, küzdöttünk (vagy inkább küzködtünk), ahogy azt illik..Árpi is, csak kissé "nagyobb elemekkel", mint mi. :) Pölö lezavart egy 6C+ és egy 6C-s utat egyben (#6+#7), nah az riszpekt volt, kicsit sírdogált utána, de a showért bármit! :D (lásd videó)

Mi ezt tudtuk kihozni belőle:

A rég nem látott jó idő újra megérkezett közénk. Szinte hihetetlen...két napig nem esett semmi csapadék, el is felejtettem milyen az ilyen. :)

Mivel, hogy hetek óta az időjárás jelentésen függtünk, hogy mikor lesz már végre egy száraz nap, amikor ki lehet menni sziklára, nem ért minket hirtelen a jó idő híre. Mire kisütött a nap, már minden le volt zsírozva (szerencsére kivéve a fogások muhaha:)).
Most csak kettecskén mentünk Banditával, ugyanis megint mindenki egyszerre szedte a sátorfát és visszament Magyarországra a hétvégére. Ez persze semmit nem vett vissza kedvünkből!
Sokat gondolkodtunk, hogy Ligist (erről blog később) vagy Radegund...végülis aztán voltak aggodalmak az időjárás miatt, ill. nem voltam benne teljesen biztos, hogy a ligisti dzsungel körülményekben 2 nap alatt felszáradnak a sziklák az áthajlásokban, így a már megszokott St. Radegund felé vettük a menetirányt.

Előtte már két nappal munka után négyecskén meglátogattunk újabb sziklákat Radegundon, viszont sajnos az egyik fele még mindig tiszta víz volt, a másik útszéli blokktól pedig maradjunk annyiban, hogy összességében négyből hárman nem voltunk elragadtatva. Részemről hiányzott az erdei, patak melletti feeling, ami ennek a sportnak szinte mindig járuléka. Itt ugyan volt patak, de a főút a hátunk mögött ment, ráadásul egy fogadó is volt mellettünk. Ami viszont még fontosabb nem sok opció volt a falon, de ami volt az is piszok nehéz volt, ráadásul minden egyes fogás fájt, olyan mintha sündisznót és borotvákat markolászna az ember...

 Árpi bátyánk (balra), és Bandita (jobbra) alieneset játszanak az esti boulderezésen

Így hát bőrkímélőbb megoldás után néztünk. Az előtte két nappal még nedves sziklákat látogattuk meg bemelegítés gyanánt. Az egyik nagyon tutkó kihajlás árnyékában tettem pár próbát, de sajnos nagyon nedves volt a töve, ahol ugye a lépések lettek volna. Nagyon jó kis technikás crag volt ez, de taknyon nem lehet mászni... :(

Ezután a jó öreg Sprungblockhoz parkoltunk, ahol neki láttam az új "problémáimnak", köztük egy 7a+ nehézségű felső traveznek, ami nagyon bejött amúgy, és annak ellenére, hogy eddig 6-os pályákkal mókáztam max., ezt úgy érzem, még ebben a szezonban ki tudnám mászni...HA az időjárás is úgy akarja...

Íme egy kis összefoglaló a szombatról:

A hétvégét egy cimbora jóvoltából volt szerencsénk Révfülöpön tölteni, ami személy szerint nagyon jól eső érzés volt, mivel nagyon régen nem voltam ott, pedig sihederként sokat randalíroztunk ott éjjel-nappal, földön-vízen, biciklin és gyalogosan is egyaránt. Az érkezést megint sikerült az éjszakában abszolválnunk, természetesen a kihagyhatatlan "Y"-ozásokkal egybe kötve, amikor fingod sincs, hogy hol vagy, de legalább tipped sincs, hogy kinek a magánterülete...ez a szép a nyaralóövezetben :)

Nos nem kell magunkat bemutatni, teljesen véletlenül a kombi csomagtartójában észrevétlenül meghúzódott egy háromrészes boulder matrac is, mert hát ugye sose lehet tudni, mikor lesz szükség rá...és mit ad isten az én farzsebemben a következő topo lapult meg a szetnbékkállai kőtenger koordinátáival:

A pénteki nagy öröm vacsizás, borozás, pálinkázás után jól megtelt gyomorral és fejjel nekidőltünk az ágynak, hogy másnap magunkba tudjuk szívni a világörökség részét, és magnéziummal, vérrel és verejtékkel áldozhassunk a sok sok ezer éves megkövült láva, és hévizek dagasztotta fehér homokkőzeteknek.
Találtam egy nagyon lényegre törő leírást, hogy merre található a hely, mi szerint a "a kocsmánál kell balra fordulni"...egyes balfékek meg GPS-re költenek..nem is értem :D

Bár sikerült elcsípni a kánikulát, ami nem éppen optimálisnak mondható a boulderezéshez (és akkor finoman fogalmaztunk), mi újra éltük (mint szinte minden új mászó hely felfedezésénél) a gyermeki ujjongásunkat, mint akik új piros kis autót kaptak, amikor is megláttuk a topoban szépen megrajzolt krokodil óriási 'koponyáját'. Ajánlom a hely meglátogatását mindenkinek, nem csak mászóknak! Nagyon szép, és folyamatosan tele volt látogató csoportokkal, családokkal.

Sajnos mivel a krokodil nevéhez méltán a napon sütkérezett, így nem ezt a sziklát választottuk, hanem a "Ladik" árnyékában találtunk menedéket és ínyünkre való boulder utakat, ami mellett rögtön az "Underground traverse" masszív sziklája parkolt.

A napot nagyon elégedetten zártuk a nagy meleg és a masszív kakiszag ellenére, aminek forrását nem találtuk meg, ami valahol jobb is...lehet, hogy mi erőlködtünk túl sokat(?)

A képeken is látható/olvasható általunk Tyúklétrának elnevezett 6A-s pálya volt, ami mindkettőnknek sikerült. Annyira sikerült belejönni, hogy másnap a blokkolás utáni "létra" részt láb nélkül is kimásztam. Sajnos az ACID kimászására már nem maradt kézerő, pedig a technika már összeállt. Ezenkívül még nyomtam az Underground traverzen egy improvizációt, ami nekem nagyon bejött. Utólag kiderült, hogy két kombót gyúrtam össze eggyé. :) Legközelebb csinálok valami offizielt is.

Végül pedig egy-két kép a gyönyönyűséges balatoni tájról és hogy milyen fos kilátásunk volt a kertből, hogy mindenki sajnálhasson minket :))

Újabb tűzkeresztségen sikerült pár héttel ezelőtt átesnem, aminek a sikeressége erősen megkérdőjelezhető volt az elején. Belekóstoltam kint is végre igazi sziklán, amit már oly rég óta szerettem volna, noha teremben azzal kezdtem a "karrieremet", ez pedig a boulder. Hozzáteszem, lehet, hogy nem föltétlen a 6A szintű kihajlásos traverse a belépő szint, de hát egyszer élünk, meg a rock n roll örök és elpusztíthatatlan satöbbi.. :)

2014.06.19. Kezdeti próbálkozások:

Mint a mellékelt ábra mutatja, egyben nem sikerült teljesítenem a pályát annak ellenére, hogy elvileg a kép már összeállt melyik részen mi is a teendő. Két dolognak a hiánya nehezítette meg egyre jobban az előrehaladást: erő és bőr a kézen...amivel persze exponenciálisan növekedett a türelem hiánya.

Mindennek ellenére élveztem, és meg is rendeltük az első saját matracokat, ami nélkülözhetetlen a sportágban. Nem is telt el sok idő, mikor is július 7-én visszatértünk friss erővel, matracokkal és elszántsággal.

Lényegesen jobban ment, mint majd egy hónappal azelőtt. Mivel munka után mentünk, túl sok időnk nem volt, illetve szerencsére gondoltunk a fejlámpákra is, amik nem maradhattak otthon, és nagyon jó szolgálatot tettek! Itt sikerült egyszer kimásznom a pályát egybe, de sajnos lefilmezni nem tudtuk, másodjára pedig az istenért se akart sikerülni. A nagy meleg sem volt éppen kedvező. Ilyenkor felpuhul a bőr, ennek összefüggéseit meg gondolom nem is kell tovább részleteznem az éles sziklánál... engem ujjlenyomat alapján már nem fognak elkapni az biztos :)

Ha levideózni nem is nagyon sikerült, azért egy pár jobb képkockát elkaptunk, még ha a mi kis egyszerű fényképezőnknek a hegyek és fák mögé lebukó nap nem is nagyon kedvezett.

Az élmény és a fájdalom ismét garantált volt.

2014.07.12. volt a dátum, amikor is felfegyverkezve teljes eltökéltséggel neki láttam a Sprugblocknak, hogy márpedig kimászom többször is, és begyakorlom minden egyes részét az alsó traversenek egészen a feljutásig. Sikerült is! Íme az ékes bizonyítéka, hogy nem hiába nyúzza az ember a hámrétegeket a falon :)

*itt a vágatlan verzió is, hogy lássa ember fia, nem hollywoodi trükkökkel másztam meg :)

A következő projekt már folyik: 6B+...coming soon ;)

A mostani szombatot pihentetve a 'mászizmokat' túrázással töltöttük ismét. A programot a Grazi túrázók közössége szervezte, amit mi egy kicsit upgradeltünk, ami a következőképpen nézett ki:

Mi ezt a túrát a diagramot tekintve jobbról-balra tettük meg, azaz a térképen lentről nyugatra indulva kezdtük a kört. Mivel 7ojróba került volna egy kamerázott sorompóval ellátott úton való átkelés az alján látható Obert-Klinke-Hüttéig, így érdeklődés hiányában 5km-el lentebb kezdtük a túrát.

Minden kezdet nehéz...

A másik csapat 10-re beszélte meg a találkozót. Ők ennek a túrának a harmadát tették meg, azaz a hüttétől a sparafeldi csúcsig terjedő szakaszt. Így teljesen nyilvánvaló volt számunkra, hogy 10-re nekünk már legalább a felénél kéne járni a saját körünknek.
Na már most ez azt jelentette, hogy több, mint egy óra az út Grazból ide, így a 6:20-as kelést lőttük be. Ez már önmagában is rosszul hangzik szombaton, főleg, hogy pénteken hajnal fél háromkor feküdtünk le egy-egy üveg borral a fejben, és egy munka utáni Graz-Szombathely úttal a hátunk mögött :) rocknroll!

A morning show házigazdája, azaz jó magam kénytelen voltam Lacit fényképezőgéppel, vakuval kikergetni az ágyából. Sugárzik a képről, hogy milyen boldog és hálás érte... ^^
A reggeli banán, szendvics adag után felbőgött a motor aprócska háromnegyed órás csúszással. Szeltük az autópályát és a szó szerint névtelen utakat. A falvakban leküzdöttünk minden traktort, erdészeti építkezési területet, ill. az úton keresztbe totyogó kacsákat, míg végre kicsivel 9óra előtt oda is értünk a műveleti területre.

Irány az első csúcs: Kreuzkogel

Az elején voltak kisebb fennakadások, hogy melyik útvonal is lenne a miénk, amit a helyi erők hol helyre tettek, hol összezavartak. Aztán a söröző vidám favágók beállítottak minket menetirányba, miután kikerültünk egy grandiózis gödörből, amiről a mai napig nem tudjuk mi lesz..talán erdei pláza :)

Még így is volt egy félreértelmezett nyíl, ami miatt tettünk egy pár száz fölösleges métert, de szerencsére nem volt vészes.
Ahogy a diagramon is látszik, gyönyörű hegymenetnek mentünk neki, egyenlőre még az erdőben gyökereken és fűcsomókon mászva.

                                   Az útjelzés egyértelmű...föl!

Egyébként nagyon szép kis forrásokat láttunk az erdőben útközben, amik széles sziklafalakon csorogtak végig, majd folytatták útjukat a völgy felé. Az egyik forrásnál még egy helyi lakossal is találkoztunk, Herr Hegykicskével, aki egy csepp érdeklődést sem mutatott afelé, hogy mi pár lépésre állunk tőle.

Míg mi fölfelé leheltük a lelkünket egy helikopter folyamatosan le-fel járt a közeben. Nem nagyon értettük, hogy már minket keresnek, vagy valami fegyenc bújik az erdőben, míg el nem értük az erdőhatárhoz, ahol jobb kilátás nyílt az alattunk terülő területekre. Tűzoltó helikopter volt, amely a parkoló melletti kis tóból szállította a vizet. Soha nem láttam még élőben ezt a műveletet, főleg nem felülről, úgyhogy mindenképp élményszámba megy. :)

Itt már kezdett a táj jellege is más lenni, ahogy az illik: a fákat, sziklák, míg a zöldet lassan kövek váltották fel.

Meglepetésünkre mire fel értünk az első fennsíkra, egy gyönyörű zöld virágos pusztás fogadott minket, amit a többi irányból hegyek öleltek körül.

Miután kifújtuk magunkat, megkajáltunk és kikövetkeztettük, hogy körülbelül hol lehetünk ill. merre is kéne menni a Kreuzkogel felé, először egy rossz utat lőttünk be, ami túl nagy kerülő lett volna. Szerencsére még idejében sarkon fordultunk és csúcsok felé vettük az irányt, ahol meg is találtuk a mező szélén a jelölést. Engem a Gyűrűk Urában lévő hegyi fennsíkokra emlékeztető környezetben vonultunk a már egészen biztos, fekete és piros nehézségű utak felé.
Míg baloldalunkon törpe fenyők és puha szivacs szerű zöld fű terült, jobb oldalunkon bizony már sziklás szakadék húzódott végig.

 Mögöttünk a célcsúcs, Sparafeld!

Újabb makacsul az égnek törő szakaszokat megtéve végre elértünk az első keresztünkhöz, a Kreuzkogelhez. Itt a fenséges kilátás és a repkedő vitorlás repülők mellett egy mormota, és egy dühös mini kígyó fogadott minket. Emellett végre megláttuk a falut, ahol a helikopteres tűzoltás folyt.

Kreuzkogel (2011m) - Riffel (2106m)

Nagy örömünkre itt már nem volt komolyabb emelkedő, sőt inkább lejtős részek következtek. Maga az út az egész túra legszebb, legérdekesebb része, ugyanakkor a legveszélyesebb is, ha valaki figyelmetlenül és vagy nem biztos lábbal közlekedik. Ugyanis a gerincen keresztül vitt az út végig, egyetlen félre lépés, csúszás közelebbi kapcsolatba hozhat minket a gyakorlati-fizikával több száz méteren keresztül...jobb láb: szabadon eső test gyorsulása, bal láb: 60-80fokos lejtőn gördülő test gyorsulása. :)

 Idővel elértünk egy olyan szakaszhoz, ahol már gondoskodtak arról, hogy a halálfélelmet drótkötéllel tudja enyhíteni az egyén igény esetén. Majd a sziklák között örömmel vettük észre, hogy egy kisebb fajta klettersteig vagy ha jobban tetszik via ferrata szakaszhoz érkeztünk, ami a következő állomásunkhoz a Riffelre vezetett fel.

Riffel (2106m) - Kalbling (2196m)

A kereszt után felvettük a kontaktot újra a másik csapattal (isten áldja az osztrák telefonszolgáltatót, ami 2000m felett is térerőt ad). A csúszások ellenére, vagy ha úgy vesszük azoknak köszönhetően, szinte tökéletes volt az időzítés, ugyanis mindössze egy emelkedővel voltak előrébb tőlünk. Így már nem is volt nyitott kérdés, hogy találkozunk-e, már csak be kellett őket érni, amit a kalblingi csúcsnál sikerült is.
Néhol több méter magas havon kellett átvágni, szerencsére a tetején maradt az ember, csúszása viszont sokkal veszélyesebb volt, mint télen. Közben találkoztunk túra mászók hadával, akik a keresztnél értek fel a csúcsra. Nem mindegyik gyalog jött le...a helikopteres mentő pár méterrel felettük húzott el, szerencsére sikerült pont lekapni. Hogy mi történt pontosan azt nem tudjuk.

Persze egy szakadékos fotóra is futotta az időből... ;)

A legnagyobb látványosságok a következő keresztnél a vitorlázó kánya szerű fekete madarak citromsárga csőrrel, és narancssárga lábakkal. Megtanulták, hogy ha produkálják magukat a túrázóknak, akkor kapnak tőlük kaját..na hát ez a mi esetünkben sem volt másképp. Nem sűrűn látni egy helyben lebegni egy méterről a fejed mellett ilyen nagy testű madarakat..mondjuk kicsit sem :) Úgyhogy a produkciókat 5/5-re értékeltük.

Kalbling (2196m) - Sparafeld (2247m)

 Már egyesülve, energiával újra töltődve, szinte minden vizet és élelmet felélve ellátogattunk hát a szomszédba a végcélhoz, a sparafeldi csúcshoz. Elég szép egyenesen felfelé törő sziklák fogadtak minket, aminél az út annyiban különbözött az összes többi sziklától, hogy rá volt festve a jelzés. :D De nekünk úgyis szenvedélyünk a mászás! ^^

Ereszkedés Sparafeldről

Az ég természetesen, mint idén minden nagyobb kiruccanásunkkor feketébe borult, illetve a szél is felerősödött. Az eső sem volt biztos, hogy kihagyja a bulit..szerencsére aztán végül megúsztuk egy két könnycseppel a fellegekből, aztán tovább állt.
A lemenetel a többieknek nem tartogatott különösebb újdonságot, mivel hogy ők ezen az úton jöttek fel felé is. Mi gyönyörködhettünk újra, emellett jobban szemügyre vehettük az óriási sziklafalakat, ami nem hiába volt ilyen népszerű egész nap a mászók számára. Ha megtanuljuk egyszer a túramászás csinnyát-binnyát biztosan visszatérünk mi is!
Átvágtunk egy két 'hótáblán', majd elkezdődött a hivatalos útvonal. Elég meredek volt az ereszkedés és ez esetben full sziklás. A térd megérezte a végére, főleg kettőnknek egy ilyen nap után. A botok mindenesetre most is jó szolgálatot tettek.
A végén, mint szinte minden alkalommal itt Ausztriában (mert, hogy olyan hegy, csúcs nincs, ahol ne lenne hütte..), megkaptuk a jól megérdemelt sörünket és a legfontosabbat húúústtt!!! :) Még ajándék snapszot is kaptunk, amit a sofőrök sajnálatos módon nem tudtak elfogyasztani, de én beáldoztam magam, mert a jó cserkész ott segít, ahol tud... ;)

A pólóvonalunkat sikerült megint csak megerősíteni, úgy érzem ez a nyár már csak ilyen lesz, vagy majd a következő túránkat meztelenül teljesítjük...

Új hétvége, új esély. Mire? Naná, hogy mászásra!

A múltkori mixnitzi túránk alkalmával felfedeztük/felmértük a gyönyörű Bärenschützklamm adta lehetőségeket mászó szemmel.

Elég kényelmesen indultunk neki az útnak a szokásos utazás előtti nálunk eltöltött indító töltet (kávé) után úgy 12 óra magasságában. Háromnegyed egykor már teljes menetfelszerelésben baktattunk a parkolótól az Arénába, várva várva, hogy milyen kőóriásokkal szemben kell majd gladiátorként megállni a helyünk.

Pályák tömkelege áll a lelkes, fáradhatatlan mászók rendelkezésére egészen a 6a szinttől a 8b+ szintig. Egy 5c/6a pálya is van jó bemelegítőnek, ill. egy 9+ nagyszerű levezetőnek (igen, ide egy nyomdafestéket kevésbé tűrő Torrente idézet következne... ;)).

Így nézne ki a dolog:

1.) A parkolótól az Arénáig 2.) Az Aréna szintjei

Az Aréna tekintélyt parancsoló falai, avagy az Alsó-Aréna

Az Alsó-Arénában kevésbé bizalom gerjesztő első ránézésre tükör simának tűnő sziklák magasodtak, ami mellett, mint szinte minden mászóhelyen, kezdődött a bemelegítés, avagy a feljutás a Felső-Arénába. Tudatosan vettük célba a felső szintet, ahol már kinézett szikladarabok várták, hogy vérrel-verítékkel rójuk le tiszteletünket az ősök előtt.

Az első kettő bemelegítő mászás az utolsó sziklán tűnt a legkézenfekvőbbnek, ahol két pálya volt egymás mellett, amiket nem igazán sikerült később megtalálnom a pályák közt, hogy mik is valójában, én max. valahol az 5-ös szint körülre tenném őket. Itt különösebb probléma nem ért minket, esetleg annyi, hogy a második pályán eltévesztettem az irányt, és egy alternatív útvonalat választottam tudtomon kívül, ahol is szembejött egy fa..aztán jobb belátásra bírt, hogy nekem mégis csak a másik oldalt kéne másznom, az az én kis repedésem. Úgyhogy ezt a konfliktust lerendeztem a fával, és úriember módjára kikerültem, majd angolosan távoztam vertikális irányban.

Tábor részlet

A független tisztaság és rendügyi szakértőnk elkezdte a helyszín akadálymentesítését, illetve minden gyulladásra hajlamos nem kívánatos elem eltávolítását a műveleti területről. (Bocs Anett, lehajította a gyereklépcsődet... :))

 
A következő pálya a "Kinder an die Macht" nevet viselte. Nagyon szimpatikus kihívásnak tűnt már elsőre. Szinte tökéletesen tükör sima sziklafelület középen egy csinos törésvonallal. Egyértelműek voltak a jelek: mászol a repedésben, vagy repülsz. Ilyet még soha nem csináltunk, de épp itt volt az ideje! ;) Challenge Accepted!

A pálya előmászása sem volt probléma mentes. Maga ennek a mászás módnak van ám nem kevés energia, koncentráció és erő igénye, nah most emellett az se segített, hogy a repedés széle olyan szinten simára és domborúra volt taposva, mosva, hogy szinte minden lépésnél volt visszacsúszás..ebből három nem kis eséssel végződött. A végén a cél előtt pedig még, ha esetleg nem vesztett volna elég vizet az ember, és az adrenalin még nem nyomta szét az agyát, akkor még egy ugró manőver várta a kedves versenyzőt. Utolsó erőmmel és egy harci kiáltással sikerült elkapni az utolsó fogást, majd végül diadal ittasan fűztem be a felső bikába a kötelet.
Ez az állítólagos 6b-s pálya, utána néztem, több challengerrel kifogot már, úgyhogy örülök, hogy ha nem is esés nélkül, de viszonylag gyorsan sikerült teljesíteni. Kétszer előmásztam, majd inkább felszereltük toprope-ra a pályát, hogy kidühönghessük magunkat.

Természetesen mindkettőnk véráldozatot mutatott be a falon, én egy gyönyörű kötél általi égési sebbel a hátamon, Laci pedig egynéhány könyök, alkar, comb, térd, oldal horzsolással, sebbel lett gazdagabb. A repülés nem veszélytelen gyerekek...de mindig megéri :)

A mászás szépsége: különböző emberek, különböző megoldások! Balra Laci, jobbra jómagam.

Végül mikor már az utolsó porcikánk is remegett, és a kolléga bejelentette, hogy már pedig nincs az az isten, hogy ma még akárhova is föltegye a a kezét vagy a lábát, én még szokásomhoz hívem megkísértettem a sorsot. Kinéztem egy igazán szexi pályát, aminek az eleje szintén egy olyan fajta mászást követelt meg, amit még soha nem csináltam: ölelve kellett a sziklát megmászni. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, hogy olyan pózban halad az ember a szikla két pont egy öl távolságban lévő élét markolva, mint egy autó által kilapított béka..rendkívül szórakoztató. Majd a végén egy csodálatos kihajláson kellett túljutni, aminek a tetején csak repedések voltak, mint kapaszkodási lehetőség.

Frankenjura Gedächnisweg (6a)
Pirossal jelölve az útvonalat, amivel feljutottam.
Alul az 1. 'terpeszes', felül a 2. kihajlásos szakasz.

Ez a pálya tartogatott egy nagy meglepit a végére. Ugyanis, amikor a kihajlás pereménél állva a leglehetetlenebb pózban kapaszkodva egy mély éles repedésben észleltem, hogy semmi fogás nincs a környezetemben tovább, a következő szeg pedig legalább 2 méterre van az előzőtől, elhagyott az utolsó szemnyi erőm is, aminek az eddigi legnagyobb repülésem lett az eredménye, ráadásul az jobb középső ujjam is benn maradt, ami alá a szikla éle becsippentett. Először azt hittem a köröm szakadt be, de szerencsére csak kicsit alá kapott és a felső körömágy vérzett. Kb. 3 méter zuhanás után lábba kaptam el a falat, Lacit pedig vagy egy métert előrébb repítettem a fal irányába. Meleg volt. Annyira tetszett, hogy még kétszer megismételtem, míg végleg feladtam testileg, lelkileg. Kénytelen voltam az utolsó karabinert leszerelni egy nyolcas átkötéssel a szegen. Mindig is ipari alpinista akartam lenni, ez egy jó kis gyakorlat volt..sajnálom, hogy így kellett végezni a pályával. Szépen indult, ment, kevésbé szépen ért végett, de megtettük, amit a haza megkövetelt ismét úgy érzem.. :)

 
Szerelés közben.

Végül összeszedtük a cuccot, majd lefelé vettük az irányt mikor a nap már bebukott a hegyek mögé.

Laci új csokornyakkendője dzsordzsó ármáni.

Senkinek nincs ilyen menő kézmosója, mint nekünk! :))

Ejtettünk egy kézmosást a környék legszebb vízesésénél, majd bepattantunk az autóba és fáradtan, kiégve, leverve, de mégis elégedetten száguldtunk délnek egy jó meleg étel és fürdő reményében. Szuper nap volt, a határainkat megint nem féltünk megkísérteni, és azt hiszem mindkettőnk nevében mondhatom, hogy sokat tanultunk mai is, és hamarosan visszatérünk!

Amikor először teljesítettem a 13métert, akkor jöttem rá, mit is jelent ez a slacklineozás számomra:

Olyan, mint az élet...rohadt nehéz fenn maradni, és minél messzebb jutsz, annál nehezebb lesz. Ha görcsösen csinálod, leesel. Lazán, könnyedén, bal láb-jobb láb! Meginogsz, állj meg egy pillanatra csillapítsd le magad, találd meg a belső egyensúlyt, majd indulás! Csak akkor tudod uralni, ha ráhangolódsz, ha ráhangolódsz nem kell erőlködni, szinte táncolsz. Mindig a célon tartsd a szemed, akármi történik! A célt szem előtt tartva kell megtanulnod uralni, különben leesel. Ha ezeket betartod és ki tudod pucolni a fölösleges aggodalmakat a fejedből..nyertél! Ne erőlködj, játssz! ;)

Valójában mindig is tudtam, hogy van ez a slackline dolog, noha halvány lila gőzöm sem volt, hogy így hívják, de abszolút nem foglalkoztatott. Teljesen hidegen hagyott, egyesek még viccesnek is találják, hogy mit ugrándoznak a gyerekek azon a hülye spaniferen :) ..viszont én egy pillanatra sem kérdőjeleztem meg a dolog összetettségét!

Sokat nézegetek szabadidőmben különböző mászós videókat tanulás céljából mindenféle videó megosztó oldalakon, és többször is megesett, hogy egy-kettő slackline-os videó is fel-felugrott az ajánlatok között. Meg is néztem egyet..ez egy freestyle slackline VB volt, amin ámultam bámultam, de úgy voltam vele, hogy így pattogni meg szaltózni egy szál spaniferen valószínű nem két hónap munkája. Tetszeni tetszett, de nem igazán nekem való. Viszont a következő találat, már inkább megmozgatta kicsiny agytekervényeimet:

 Nah igen, ettől szaladt nedvességgel tele a bugyogó! Erre mondtam, hogy igen, ezt akarom!!!

Utána is néztem, hogy hogy is fogjak neki, míg sok sok gondolkodás utánanézés után megvettem az első slackline-t életemben!

Ezt a classicot választottam 15m-es hosszal, mert ez tűnt a legmegfelelőbb kezdőknek. Lehetett volna még merevebbet venni, de azért nem akartam teljesen az óvodából indítani az ismerkedést a sporttal. ;)

Azt kell mondjam, most hogy már azért pár órát eltöltöttem a szeren, teljes mértékben megértem, hogy miért kapcsolják a mászáshoz, mint kiegészítő, fejlesztő sportot/edzést. Amíg az ember remegő lábbal rá nem lép el se tudja képzelni, milyen nehéz az első lépéseket megtenni. Hatalmas öröm ováció volt, amikor először feszítettem 13m hosszra és végigmentem rajta leesés nélkül.

Mint a mászásnál, itt is előjött, hogy nagyon fontos mi játszódik le fejben. Mentálisan is nagyon komolyan fejleszti az embert, és itt most nem csak a koncentráció készségre gondolok.
Alap nálam a raggea a háttérben, az adja meg a fűszert. Segít ellazulni, illetve a dob ritmus általában tökéletesen segít a slack rezgéseinek átvételében (iszonytat mód be tud remegni, főleg kezdőknél).

Hetente egyszer, de inkább kétszer használom 1-2óra hosszan. Ajánlani tudom mindenkinek, haverokkal is  hébe-hóba a parkban/erdőben nagyon jó móka tud lenni egy kis picknickezés mellé! :)

Jómagam, akció közben. "I believe i can fly.."

Még messze van az igazi "long-line" életérzés több száz méter magason, de már alig várom, és remélhetőleg minél hamarabb elérhetővé válik a szint, ha így dolgozom rajta tovább, ahogy eddig. Ha valakit sikerült befűtenem rá, akkor tovább mérgezés gyanánt, nézze meg ezt a videót is!

2. nap

Ugyan a doboz sör nem dobott nagyot a kényelmen, de inkább kényelmetlenül a hegyek közt a szabadban, mint otthon kényelmesen egy üres szobában! Emellett ilyen kilátása nincsen mindenkinek az ablakból ébredésnél :)

Már előző nap eldöntöttük a terepen, hogy a túrát lecseréljük a mászásra, hisz a mászás kimaradt, viszont a túrában nem volt hiány.
A hajnali napsugarak biztatóan hatottak ugyan, de a kisebb felhőktől egészen a nagyobb mogorvább felhőkig folyamatos mozgásban voltak az égbolton, illetve a szél is masszívan kitartott az erődemonstráció mellett. Persze nem számítottunk az előző nap után semmi hawaiira, így hát kezdetét vette a nap, ahol az előző abba maradt. Egy szerény kis reggeli után fogmosás következett a 'nappalis étkezőben' azaz a tábori patakparton.

Kigyönyörködtük még utoljára magunkat, és meghallgattam még utoljára újra Lacitól, hogy milyen faszásan lehetne itt horgászni, és hogy hiba volt nem elhozni a pecabotot. :D

Aztán újra átalakult az audi transformers hálókocsiból, vasparipává (persze kis beavatkozással..az automata gomb beragadt...). Nem is sokat haboztunk, egyből ott találtuk magunkat újra mászófelszereléssel a hátunkon. Ami kevésbé profin hathatott, hogy a fal tövéig egy billa-s óriás szatyorral másztunk fel, mert hogy én bejelentettem, hogy qva élet, hogy nem jövök vissza érte. :D Ezzel 2014.május 31-én megalapítójává és úttörőjévé váltam a félkezes, szatyros mászóstílusnak. Személyi sérülés nem történt, így megkaptam egyből a világmesteri rangot is.
Elkezdődtek az előkészületek, miután kifújtuk magunkat. A szél sajnos mindig nem fújta ki magát..
A látvány természetesen továbbra is gyönyörködtetett minket minden egyes percben!

Az első mászószakaszon, aminek neki láttunk valaki ellopta a fogást 3 méteren, így nem tudtunk tovább menni (értsd. bénák voltunk, nem tudtunk tovább menni). Egy kis veríték és kínlódás után, úgy döntöttünk, lehet nem ez a megfelelő pálya a bemelegítésre, így tovább vándoroltunk egy kicsit barátságosabb szakaszhoz, ahol nagyjából az összes clipset amink volt (10) fel kellett használnunk, de fel is jutottunk a tetejére. Annyi, hogy kicsit érdekesen hatottak azok a részek, amikor úgy hangzott lentről az utasítás a tovább lépés segítségére, hogy "tedd a bal lábad 30centivel feljebb a fészekbe". Ugyanis tele volt fűvel benőtt részekkel, fogásokkal..lehet stoplisban kellett volna mászni :)

Ezen a felén ugyan nagyjából szélárnyékban voltunk, de ugyanez elmondható volt a napról is, így hiába sütött ki időnként, ez minket nem nagyon érintett...3-4 pályát megmásztunk, viszont biztosítás után nehéz volt éltet lehelni az ujjakba, hogy azok mászásra felmelegedjenek. Eredmény: egyre merevebbek kezek, egyre nehezebb fogások.
Épp próbálom lerángatni Lacit a falról.

Az utolsó csepp a pohárban az első esőcsepp volt (hohó micsoda paradoxon..). Pont rajtam volt a sor mászásnál és az első cseppet igen hevesen kezdték váltani a következőek. Egymásra néztünk, majd mondtam, hogy most akkor go marha gyorsan a sziklára, ugyanis azért kicsit többe kerül a két clips set, annál hogy fenn hagyjuk a falon, magától meg ritkán jön le...Hatalmas élmény esőben az arcban a csúszós sziklán leszerelni a pályát, de ez is olyan mint a szalagkorlát, egyszer át kell esni rajta..méghozzá ebben a helyzetben minél előbb!
Felszerelés megvan, én is túléltem, ennek örömére behúzódtunk egy kis szikla menedékbe, ahol neki láttunk a napi étkezésnek, ha már úgyis ott volt az a rohadt nagy zsák kaja.

Lászlónk nyughatatlan volt, illetve még mindig csípte az én csőrömet is ez a tűzgyújtási tilalom, nála meg egész véletlen még mindig volt egy jó adag erdélyi szalonna. Mi esik jobban egy ilyen időben a tűz melegénél és egy jó sült szalonnánál? Mondjuk az eső..az még jobban esett. Mi ennek ellenére neki is láttunk az előkészületeknek..
A fent látható kép csak illusztráció, amitől mi teljes mértékben elhatárolódunk. A területi korlátozások szigorúan megtiltják a tűz rakást, vagy nyílt láng használatát a területen, amit mi 100%-ig akceptáltunk, elfogadtunk és egyet is értünk, hiszen miből élne meg szegény fogadós a hegyek között, ha senki nem aludna nála 50€/éjért, és nem enné a wienerschnitzeljének darabját 20€-ért.

Egyszerűen istenire sikerült a szalonna (amit nem sütöttünk meg tűz hiányában a fenn látható módon). Eztán kulturáltan étkeztünk (benyomtuk a fél zacskó tartalmát kis orcánkba).

Miután megtörtént a nem megrakott tűz tökéletes biztonságos eloltása és elfedése, ill. kikönnyítettük az ételes zacskót, ideje korán besötétedett és leszakadt az ég, majd a szélcsendben is feltámadt az orkán. Juhúúú erre vártunk, már megint késett... Utolsó búcsú visszatekintés a sziklákra. A táj még a cudar körülmények ellenére sem vesztett szépségéből.

Ekkor némileg menekülőre fogtuk a szárazon sem cseppet sem veszélytelen ereszkedőn. amit most kicsit megfestett az idő egy kis adrenalinnal. Természetesen, még egy búcsú képre még mindig jutott időnk...

 Már jócskán benne voltunk a délutánban, és az idő elmosott minket, ezért megegyeztünk, hogy a maximumot kihoztuk a két napból, és semmiképp sem vesztesként térünk vissza Graz városába. Úgy éreztük megtettük, amit megkövetelt a férfibecsület. Elindultunk hát haza.

Út közben, ahogy egyre lejjebb jártunk, egyre szebb lett az idő, és egyre jobban motoszkált a fejemben a gondolat, hogy azért csak lenne még mit kihozni a napból...felvetettem hát az ötletet a mitfahrer ülésről, hogy mi lenne, ha meglátogatnánk a már többször meglátogatott andritzi mászósziklákat. Nagy örömömre Laci is ezen a véleményen volt, hogy ha nyomjuk a gázt, akkor nyomjuk tövig! Így odavettük az irányt ugyan még zsibbadó testrészekkel, de lélekben megújult erővel.

Érkezésünkkor befaltunk egy kis zsák narancs mellé a kötelező snickers és banán adagot energia bomba gyanánt, majd a már megszokott 'túrafelszereléssel' nekivágtunk a sziklák felé vezető erdészeti útvonalnak. Ember alig volt, válogathattunk a pályák között, még a nap is kisütött, olyannyira, hogy még a textilt is ledobtuk végre ebben az évben először!

Nem mondható könnyűnek a pálya  aminek neki láttunk (főleg ilyen két nap után), technikás volt és kihívásokkal teli, de háromszor is sikerült kimászni..a harmadik viszont más volt mint az első kettő...

Utolért minket az, ami elől pár órával ezelőtt elmenekültünk. Az ég ismét ránk zúdította összes haragját. A mászók bemenekültek a sziklák alá, majd szépen lassan haza. Mi is bemenekültünk viszont a haza menetelt nem tehettük meg, ugyanis az deja vu, de az összes clips fenn volt a falon, amiről patakban folyt a víz lefelé.

Ezaz! Olyan rég mostam arcot az esőben, meg már amúgy is az adrenalin szintem is nagyon leesett..megmásztam..ugyan néhol a clipsben kapaszkodva, de sikerült leszerelni újra a falat.

Ezután kissé megtörve, de tényleg végleg haza felé vettük az irányt. Azt kell mondjam, hogy bármennyire is mocskosan, ázottan, és kimerülten tértem haza, belülről olyan boldogság és egyben elégedettség fogott el, mikor ledobtam a túratáskát a földre, amit már rég nem éreztem...ezek a dolgok, amiket soha senki nem tud az embertől elvenni! Ilyankor érzi az ember igazán, hogy él, ha elhagyja azt a bizonyos komfort zónát, és bebizonyítja magának, hogy mindig többre képes :)

A kisjézuska mennybemenetelének köszönhetően május 29 szünnap volt, 30-ára pedig majdnem hogy hozzám vágtak egy szabadnapot, én meg gondoltam, nem illik visszautasítani, mert nem olyan családból származom. Így indult el a nagy kaland ötlete, mely ugyan nem éppen úgy sült el, ahogy azt megterveztük, de kalandból többet is kaptunk, mint amire számítottunk.. :)

Eredeti terv

Kezdjük a száraz tényekkel, ill. az előzetes tervekkel:
- Helyszín: Raxgebiet, Steiermark/Niederösterreich
- Időintervallum: 2 nap, 1 éjszaka
- Programterv:
          - 1. nap: reggel indulás Prein a. d. Rax irányába, célpont: Seehütte Klettergarten, cél: egész napos mászás, alvás: a) sátor b) függőágy c) autó
          - 2. nap: reggel indulás Hirschwang a. d. Rax irányába, cél: 8 órás körtúra, 1142m emelkedés, 15,10km-en, hegyen-völgyön, tűzön-havon át, este indulás haza

Ahogy sikerült...

Ez az első ilyen "nagy" túra, amit elterveztünk, hogy elindulunk kettecskén, bár nem tudjuk, hol, mikor, miben, kivel alszunk, csak egy a lényeg..a szabadban. Előzetesen sok-sok osztrák ismerős, és fórumos, internetes utána keresés után arra jutottunk, hogy némi veszélyt rejt magában a vadonban alvás az erdőhatár alatt Steiermarkban. Méghozzá a legveszedelmesebb ellenfelünktől kellett tartanunk, a bürokratikus törvénykezéstől....a szabad nyugat-európai ideált tökéletesen szembepisilő 'nincs tűz, nincs sátrazás köcsög' törvényrendelettel (a törvénykönyv paragrafusai között kicsit szebben van megfogalmazva). Jólvan..mondtuk mi, a függőágy nem sátor, ha pedig minden cudarra fordul odakinn, az autó magántulajdon, tehát azt teszek benne, amit akarok. A tűz...az meg úgyis bennünk ég, és sem ember fia, sem semmilyen szánalmas kis rendelet ki nem olthatja ;)

1. nap

Egy kisebb 'malheur' folytán a nyolcas indulásból egy elegáns tizenegy órás indulás kerekedett, ami némileg visszavett a lendületből..főleg tekintettel a 6:30-as kelésre egy szerdai születésnapi buli után. Aztán az út felfrissített, majd rápörögtünk az ezt követendő eseményekre. Egy gyors étel bevásárlás, majd irány a parkoló, ahonnan egy laza 800 méteres menetemelkedés várt ránk teljes mászófelszereléssel, váltóruhával a hátunkon.
Az odavezető úton már voltak előjelek a környéken, hogy a hegyi levegő valószínűleg nagyon 'friss' lesz :)

No para! Esővédelem, softshell, hardshell, pacsker, minden velünk. No meg 2 nap múlva június, mi történhetne... :)

Megérkezésünk pillanatában magunkra dobtunk pár réteget, mert fura 'szellőcskék', esőcseppecskék tarkították a hirtelen ingeráradatot, mely a hegyekből ránk zúdult.

Összelogisztikáztunk mindent, amit úgy gondoltunk, hogy kell és nekivágtunk a gyönyörű fenyvest kettészelő csapáson

Nem akartam kilógni teljesen a sorból, ezért elkészült a nap első selfieje ^^ hánemédi?

László nem trendi, ezért csak távolról fotóztam..

Kértünk a helyi erőktől egy kis útbaigazítást, hogy merre kéne is menni, amikor a klettergartent emlegettük, mindig csak egy gyanús, halvány, kis huncut mosoly ült ki a szájuk szélére, amit még itt nem igen tudtunk mire vélni. Az irány megvolt, bár azt összetettük, hogy röviden fogunk megtenni marha nagy menetemelkedést, és rohadt nagyot kell kerülnünk az utak járhatósága miatt. De hát No risk, no fun! gondoltuk mi..
Tekintettel, hogy csak egy kötélre van szükségünk, így egy táskának volt lényegesen nagyobb térfogata és súlya, amit menet közben cserélgettünk, amihez a terepviszonyok végett két hiking bot is járt..sokkal jobban folyik rajta az izzadtság is a kabát ujjából :D

A narancssárga táska és hiking botok büszke nyertese (én..) halált megvető bátorsággal teper a tejködbe burkolódzó csúcsok felé.

Az első komplikációk tejköd közeledtével érkeztek, amivel meg is tanultuk az első alapleckét amatőrök számára. Ezentúl évszaktól függetlenül, még budira sem megyek sapka, kesztyű nélkül..
Megjelentek az első hópihék, ami nagy vagányság lenne tőlem, ha azt mondanám, hogy cseppet sem lepett meg minket. A kapucni enyhített a helyzetünkön, az kevésbé, hogy vízszintesen, vagy inkább néha alulról felfelé esett a hó. Egy néma egymásra nézéssel konstatáltuk Lezlivel, hogy igen, ez egy hóvihar..

1700m környékén megejtettük az első póló csere akciót, mikor is az izzadtság már menetet vágott a gerincünkön, amit a hóvihar lassan kezdett ráfagyasztani kis habtestünkre.

 A csúcson egy olyan tábla fogadott minket, amit mi nem akartunk látni..sem amit a seehüttéről ír, sem a horizontálisan szélirányba elhelyezkedő több centis jégcsapokat..
A seehütte nyíl masszívan a gerinc felé mutatott a tomboló szél ellenére..


Ez volt az a pont, ahol tisztává vált, hogy ma lehet, hogy itt már nem mászunk. Némi tanácskozás végén arra jutottunk, hogy a 2 órás 800 méteres emelkedés után a menetfelszerelésünkkel a baloldalra mutató Karl-Ludwig Haus sokkal csábítóbb :) Ahogy micimackó is levonta a konzekvenciát, 5 percen belül megállapítottuk mi is, hogy "odaát is esik"
DE! Benn meleg volt, és meg tudtuk szárítani kályhánál a felsőket, illetve gemütlich el tudtunk fogyasztani az óriási leárazós akcióban lévő 3ojró50-es forralt borunkat. Életemben nem gondoltam volna, hogy így fogok örülni egy gőzölgő, forró bornak június elején :)
Mi után jól kinevettük magunkat magunkon, és megbódultunk a tüzes nedűtől, összeismerkedtünk egy magyar alkalmazottal a hüttéből, aki mit ad isten mászó volt, és hiperszuper jól fel volt szerelkezve mindenféle mászó kalauzzal, térképpel, és nem utolsó sorban temérdek személyes tapasztalattal!
Az anyagok átnyálazás után eldöntöttük, hogy lefele vesszük az irányt és mentjük, ami menthető megyünk mászni. A ruhák szárazabbak lettek, az idő nem.
Egy pillanatra, amikor feloszlottak 2 percre a felhők valamelyest, gyönyörű látvány tárult elénk, amit eddig a pár méteres látótávolságból csak sejtettünk, hogy ott rejlik valahol a fátyol mögött.

 Lefele menetben folyamatosan tisztult a kép, a látványban pedig ismét nem csalódtunk.

A magyar kollégától, akivel pár mondat után rögtön felfedeztük a hasonszőrűséget azt is megtudtuk, hogy Kaiserbrunnban egy szabad kemping vár minden kóbor jószágot, megtévedt vándort, mászót és vadvízi kajakozót. Emellett nem utolsó sorban mászósziklák tömkelegének rengetegében fogunk elveszni a környéken, ha odamegyünk. Nah..mondanom se kell, nekünk sem kellett több... :)

A leereszkedés után, be is pattantunk a kocsiba és nekivágtunk hát az alig 20perc kocsiútnak. Mérhetetlen boldogság fogott el minket, amikor megláttuk az óriási sziklák, hegyek, hegyi patakok, vadvizek rengetegét. Az extrémsportolók mennyországa nőtt körénk. Olyanok voltunk, mint két gyerek Disney Landbe nagyjából. Irányba vettük Höllental óriási 'őrtornyait'. A kb. egy órás terepfelmérés, és hegyikecsékkel való közelebbi megismerkedés után bevettük magunkat a szabad kempingbe, ahol is megint csak mi voltunk a külföldiek, de most nem az osztrákok néztek ki nagy meglepetésünkre, hanem a csehek. Ugyanis 2 szlovák rendszámon kívül csak cseh autók, mikrobuszok sorakoztak a parkolóban. Kicsit elgondolkodtunk, hogy nem-e jöttünk túl..mondjuk az osztrák északi határ átkelőn. De nem, megnéztem, ez még Ausztria volt..
A hálólkocsi előállt..

A vadzúgó melletti kellemes bicskás vacsora, és a világ legfontosabb dolgainak megvitatása után előkészítettük a kombi hátulját az alvásra, majd elvégeztük a napi alibi mosakodásunkat a hidegvízes csapban, miután megpattintottuk az első sörünket az új 'hálókabinunkban', mikoris elcsattant az első pár sleepingselfie is, mer ugye még mindig marha trendik vagyunk :)

Sör előtt....

..sör után.

Azon kívül, hogy marha kényelmetlen volt az önfelfújódós szivacs, aminek annyi értelme van mint páncél ruhán a köldöknek, ill. a csehek egész este az autó körül vakeráltak, mulattak, egész jól megúsztam fájós testrészek nélkül az éjszakát. Noha ez azzal járt, hogy egész éjszaka 20 percenként negyed fordulattal tovább fordultam. Ezenkívül minden járókelőnek fejlámpája volt a táborban, amitől úgy éreztem magam, mint egy éjszakai hajtóvadászaton, plusz sikerült szemhéjon keresztül is kiégetniük a retinámat.