A mostani szombatot pihentetve a 'mászizmokat' túrázással töltöttük ismét. A programot a Grazi túrázók közössége szervezte, amit mi egy kicsit upgradeltünk, ami a következőképpen nézett ki:
Mi ezt a túrát a diagramot tekintve jobbról-balra tettük meg, azaz a térképen lentről nyugatra indulva kezdtük a kört. Mivel 7ojróba került volna egy kamerázott sorompóval ellátott úton való átkelés az alján látható Obert-Klinke-Hüttéig, így érdeklődés hiányában 5km-el lentebb kezdtük a túrát.
Minden kezdet nehéz...
A másik csapat 10-re beszélte meg a találkozót. Ők ennek a túrának a harmadát tették meg, azaz a hüttétől a sparafeldi csúcsig terjedő szakaszt. Így teljesen nyilvánvaló volt számunkra, hogy 10-re nekünk már legalább a felénél kéne járni a saját körünknek.
Na már most ez azt jelentette, hogy több, mint egy óra az út Grazból ide, így a 6:20-as kelést lőttük be. Ez már önmagában is rosszul hangzik szombaton, főleg, hogy pénteken hajnal fél háromkor feküdtünk le egy-egy üveg borral a fejben, és egy munka utáni Graz-Szombathely úttal a hátunk mögött :) rocknroll!
A morning show házigazdája, azaz jó magam kénytelen voltam Lacit fényképezőgéppel, vakuval kikergetni az ágyából. Sugárzik a képről, hogy milyen boldog és hálás érte... ^^
A reggeli banán, szendvics adag után felbőgött a motor aprócska háromnegyed órás csúszással. Szeltük az autópályát és a szó szerint névtelen utakat. A falvakban leküzdöttünk minden traktort, erdészeti építkezési területet, ill. az úton keresztbe totyogó kacsákat, míg végre kicsivel 9óra előtt oda is értünk a műveleti területre.
Irány az első csúcs: Kreuzkogel
Az elején voltak kisebb fennakadások, hogy melyik útvonal is lenne a miénk, amit a helyi erők hol helyre tettek, hol összezavartak. Aztán a söröző vidám favágók beállítottak minket menetirányba, miután kikerültünk egy grandiózis gödörből, amiről a mai napig nem tudjuk mi lesz..talán erdei pláza :)
Még így is volt egy félreértelmezett nyíl, ami miatt tettünk egy pár száz fölösleges métert, de szerencsére nem volt vészes.
Ahogy a diagramon is látszik, gyönyörű hegymenetnek mentünk neki, egyenlőre még az erdőben gyökereken és fűcsomókon mászva.
Az útjelzés egyértelmű...föl!
Egyébként nagyon szép kis forrásokat láttunk az erdőben útközben, amik széles sziklafalakon csorogtak végig, majd folytatták útjukat a völgy felé. Az egyik forrásnál még egy helyi lakossal is találkoztunk, Herr Hegykicskével, aki egy csepp érdeklődést sem mutatott afelé, hogy mi pár lépésre állunk tőle.
Míg mi fölfelé leheltük a lelkünket egy helikopter folyamatosan le-fel járt a közeben. Nem nagyon értettük, hogy már minket keresnek, vagy valami fegyenc bújik az erdőben, míg el nem értük az erdőhatárhoz, ahol jobb kilátás nyílt az alattunk terülő területekre. Tűzoltó helikopter volt, amely a parkoló melletti kis tóból szállította a vizet. Soha nem láttam még élőben ezt a műveletet, főleg nem felülről, úgyhogy mindenképp élményszámba megy. :)
Itt már kezdett a táj jellege is más lenni, ahogy az illik: a fákat, sziklák, míg a zöldet lassan kövek váltották fel.
Meglepetésünkre mire fel értünk az első fennsíkra, egy gyönyörű zöld virágos pusztás fogadott minket, amit a többi irányból hegyek öleltek körül.
Miután kifújtuk magunkat, megkajáltunk és kikövetkeztettük, hogy körülbelül hol lehetünk ill. merre is kéne menni a Kreuzkogel felé, először egy rossz utat lőttünk be, ami túl nagy kerülő lett volna. Szerencsére még idejében sarkon fordultunk és csúcsok felé vettük az irányt, ahol meg is találtuk a mező szélén a jelölést. Engem a Gyűrűk Urában lévő hegyi fennsíkokra emlékeztető környezetben vonultunk a már egészen biztos, fekete és piros nehézségű utak felé.
Míg baloldalunkon törpe fenyők és puha szivacs szerű zöld fű terült, jobb oldalunkon bizony már sziklás szakadék húzódott végig.
Mögöttünk a célcsúcs, Sparafeld!
Újabb makacsul az égnek törő szakaszokat megtéve végre elértünk az első keresztünkhöz, a Kreuzkogelhez. Itt a fenséges kilátás és a repkedő vitorlás repülők mellett egy mormota, és egy dühös mini kígyó fogadott minket. Emellett végre megláttuk a falut, ahol a helikopteres tűzoltás folyt.
Kreuzkogel (2011m) - Riffel (2106m)
Nagy örömünkre itt már nem volt komolyabb emelkedő, sőt inkább lejtős részek következtek. Maga az út az egész túra legszebb, legérdekesebb része, ugyanakkor a legveszélyesebb is, ha valaki figyelmetlenül és vagy nem biztos lábbal közlekedik. Ugyanis a gerincen keresztül vitt az út végig, egyetlen félre lépés, csúszás közelebbi kapcsolatba hozhat minket a gyakorlati-fizikával több száz méteren keresztül...jobb láb: szabadon eső test gyorsulása, bal láb: 60-80fokos lejtőn gördülő test gyorsulása. :)
Idővel elértünk egy olyan szakaszhoz, ahol már gondoskodtak arról, hogy a halálfélelmet drótkötéllel tudja enyhíteni az egyén igény esetén. Majd a sziklák között örömmel vettük észre, hogy egy kisebb fajta klettersteig vagy ha jobban tetszik via ferrata szakaszhoz érkeztünk, ami a következő állomásunkhoz a Riffelre vezetett fel.
Riffel (2106m) - Kalbling (2196m)
A kereszt után felvettük a kontaktot újra a másik csapattal (isten áldja az osztrák telefonszolgáltatót, ami 2000m felett is térerőt ad). A csúszások ellenére, vagy ha úgy vesszük azoknak köszönhetően, szinte tökéletes volt az időzítés, ugyanis mindössze egy emelkedővel voltak előrébb tőlünk. Így már nem is volt nyitott kérdés, hogy találkozunk-e, már csak be kellett őket érni, amit a kalblingi csúcsnál sikerült is.
Néhol több méter magas havon kellett átvágni, szerencsére a tetején maradt az ember, csúszása viszont sokkal veszélyesebb volt, mint télen. Közben találkoztunk túra mászók hadával, akik a keresztnél értek fel a csúcsra. Nem mindegyik gyalog jött le...a helikopteres mentő pár méterrel felettük húzott el, szerencsére sikerült pont lekapni. Hogy mi történt pontosan azt nem tudjuk.
Persze egy szakadékos fotóra is futotta az időből... ;)
A legnagyobb látványosságok a következő keresztnél a vitorlázó kánya szerű fekete madarak citromsárga csőrrel, és narancssárga lábakkal. Megtanulták, hogy ha produkálják magukat a túrázóknak, akkor kapnak tőlük kaját..na hát ez a mi esetünkben sem volt másképp. Nem sűrűn látni egy helyben lebegni egy méterről a fejed mellett ilyen nagy testű madarakat..mondjuk kicsit sem :) Úgyhogy a produkciókat 5/5-re értékeltük.
Kalbling (2196m) - Sparafeld (2247m)
Már egyesülve, energiával újra töltődve, szinte minden vizet és élelmet felélve ellátogattunk hát a szomszédba a végcélhoz, a sparafeldi csúcshoz. Elég szép egyenesen felfelé törő sziklák fogadtak minket, aminél az út annyiban különbözött az összes többi sziklától, hogy rá volt festve a jelzés. :D De nekünk úgyis szenvedélyünk a mászás! ^^
Ereszkedés Sparafeldről
Az ég természetesen, mint idén minden nagyobb kiruccanásunkkor feketébe borult, illetve a szél is felerősödött. Az eső sem volt biztos, hogy kihagyja a bulit..szerencsére aztán végül megúsztuk egy két könnycseppel a fellegekből, aztán tovább állt.
A lemenetel a többieknek nem tartogatott különösebb újdonságot, mivel hogy ők ezen az úton jöttek fel felé is. Mi gyönyörködhettünk újra, emellett jobban szemügyre vehettük az óriási sziklafalakat, ami nem hiába volt ilyen népszerű egész nap a mászók számára. Ha megtanuljuk egyszer a túramászás csinnyát-binnyát biztosan visszatérünk mi is!
Átvágtunk egy két 'hótáblán', majd elkezdődött a hivatalos útvonal. Elég meredek volt az ereszkedés és ez esetben full sziklás. A térd megérezte a végére, főleg kettőnknek egy ilyen nap után. A botok mindenesetre most is jó szolgálatot tettek.
A végén, mint szinte minden alkalommal itt Ausztriában (mert, hogy olyan hegy, csúcs nincs, ahol ne lenne hütte..), megkaptuk a jól megérdemelt sörünket és a legfontosabbat húúústtt!!! :) Még ajándék snapszot is kaptunk, amit a sofőrök sajnálatos módon nem tudtak elfogyasztani, de én beáldoztam magam, mert a jó cserkész ott segít, ahol tud... ;)
A pólóvonalunkat sikerült megint csak megerősíteni, úgy érzem ez a nyár már csak ilyen lesz, vagy majd a következő túránkat meztelenül teljesítjük...
