Hív a természet, avagy merre vezet az 'outdoor'

Eddig szinte gyerekként sem sokat ültem otthon, hiszen mindenhol ott voltak a barátok, fociztunk, kosaraztunk, bringáztunk, lógtunk a téren, míg nem össze nem szedtek minket, hogy "Ideje lenne szép gyerekem lecsavarni a szemhéjad, mert holnap oskola!".
Aztán jött a szakközépiskola, kicsit kevesebb aktív mozgás, hiszen előkerültek az alternatív kikapcsolódási lehetőségek, mint nők, szesz, meg a rock n roll. Emellett még azért inkább a küzdősportok ill. a kettlebell voltak dominánsak..egészen az egyetemig. Itt mindent felőrölt a rock n roll...na meg a tanulás ugyebár :) 3 év után még a legjobb kondiban lévő emberek tüdejére is nagy kő ül, mikor negyedóránál többet próbál intenzíven valami sportos tevékenységet hajtani. Ez okból kifolyólag kicsit próbáltam mindig a jegyzetek, és a söröskorsó mellé valami nehezebbet is emelni (nem a rumos üvegre gondolok itt..), hogy teljesen ne tunyuljak el.
Ez a gyenge szinten tartás után jött a 'nagybötűsélet', se borocska se kóla, ráadásul úgy pofon vert az élet, hogy 200 kilométerrel arrébb egy másik országban landoltam. Se munka, se pénz, se barátok, se nő, se hobbi, mint egy rohadt country dalban. Helyismeret nuku, nyelvismeret szóra sem érdemes, a közeli család volt az egyetlen támaszpont. Lassan elkezdtem a nyelvtudáson dolgozni és felfedezni a környezetet, megvettem az első havibérletemet, amivel utaztam le, föl, alá céltalanul Grazban (nevezzük nevén a gyereket), hogy megismerjem hova is csöppentem. Jött a nyelv, jött az ismerkedés, magyar sorstársak tömkelegét fedeztem fel (vagy éppen fedeztek fel engem). Később lett munka is részállásban, majd teljesben. Megjött az első fizetés örö'bódottá', és mivan most..?
Tanácstalan voltam, mint egy kisközség. Pénz úgy, ahogy van, meg hétfőtől-péntekig 8-17 óráig lefoglalja a testemet a munka, de az elme ettől még nem boldog.
A diplomám nem kellett hozzá, hogy rájöjjek, hogy valamit csinálnom kell. Láttam az Összeroppanás című filmet, és valahogy meg kellett volna előznöm, hogy sörétessel menjek sajtburgert reggelizni a mekibe.

Ausztria szerte sok-sok lehetőség van túrázásra, via ferratara, MTB-ozásra, mászásra és szinte mindenféle sportra télen nyáron, ami egy kicsit kizökkenti az embert a hétköznapi kerékvágásból, és bebizonyíthatja magának az ember, hogy mire is képes. Mindig is vonzott a hajózás, a repülés, a hegyek, a természet. Ahol távol tudtam lenni a város zajától, az autók füstjétől, zúgásától, és legfőképp az idegen emberek tömegétől. Igazából nem szépítek, valahol belül mindig is kicsit meg volt bennem az ösztönösség és vadság, még ha ez a hétköznapokban felszín alatt is tudott maradni. Azzal is tisztában voltam, hogy nem lehet azt mondani, hogy "Jah, más korba kellett volna születnem, meg talán más helyre, nem baj, átfordulok a másik oldalamra és alszok békében."
Az ember arra született, hogy felfedezzen, és alkosson. Biznisz, autó, márvány padló, kertiszökőkút..király. Ledolgozni az életed háromnegyedét, esténként a tv előtt ülve meg azt várod, hogy ki lesz az új megagigacsillag, meg Géza megdönti-e Tildát. Az összes inger a közúton meg a tescoban ér, amikor kiderül, hogy drágult a kenyér. Nem, nem, ez nem én vagyok...hogy én mi vagyok? A komfort zónán kívül a bejárati ajtón túl, a távfűtésű meleg szobától eltávolodva igyekszem megtalálni a válaszokat.. ez a blog szolgáljon egy afféle "lelki kivetüléseként" az új életemnek, a második esélyemnek... :)