2. nap
Ugyan a doboz sör nem dobott nagyot a kényelmen, de inkább kényelmetlenül a hegyek közt a szabadban, mint otthon kényelmesen egy üres szobában! Emellett ilyen kilátása nincsen mindenkinek az ablakból ébredésnél :)
Már előző nap eldöntöttük a terepen, hogy a túrát lecseréljük a mászásra, hisz a mászás kimaradt, viszont a túrában nem volt hiány.
A hajnali napsugarak biztatóan hatottak ugyan, de a kisebb felhőktől egészen a nagyobb mogorvább felhőkig folyamatos mozgásban voltak az égbolton, illetve a szél is masszívan kitartott az erődemonstráció mellett. Persze nem számítottunk az előző nap után semmi hawaiira, így hát kezdetét vette a nap, ahol az előző abba maradt. Egy szerény kis reggeli után fogmosás következett a 'nappalis étkezőben' azaz a tábori patakparton.
Kigyönyörködtük még utoljára magunkat, és meghallgattam még utoljára újra Lacitól, hogy milyen faszásan lehetne itt horgászni, és hogy hiba volt nem elhozni a pecabotot. :D
Aztán újra átalakult az audi transformers hálókocsiból, vasparipává (persze kis beavatkozással..az automata gomb beragadt...). Nem is sokat haboztunk, egyből ott találtuk magunkat újra mászófelszereléssel a hátunkon. Ami kevésbé profin hathatott, hogy a fal tövéig egy billa-s óriás szatyorral másztunk fel, mert hogy én bejelentettem, hogy qva élet, hogy nem jövök vissza érte. :D Ezzel 2014.május 31-én megalapítójává és úttörőjévé váltam a félkezes, szatyros mászóstílusnak. Személyi sérülés nem történt, így megkaptam egyből a világmesteri rangot is.
Elkezdődtek az előkészületek, miután kifújtuk magunkat. A szél sajnos mindig nem fújta ki magát..
A látvány természetesen továbbra is gyönyörködtetett minket minden egyes percben!
Az első mászószakaszon, aminek neki láttunk valaki ellopta a fogást 3 méteren, így nem tudtunk tovább menni (értsd. bénák voltunk, nem tudtunk tovább menni). Egy kis veríték és kínlódás után, úgy döntöttünk, lehet nem ez a megfelelő pálya a bemelegítésre, így tovább vándoroltunk egy kicsit barátságosabb szakaszhoz, ahol nagyjából az összes clipset amink volt (10) fel kellett használnunk, de fel is jutottunk a tetejére. Annyi, hogy kicsit érdekesen hatottak azok a részek, amikor úgy hangzott lentről az utasítás a tovább lépés segítségére, hogy "tedd a bal lábad 30centivel feljebb a fészekbe". Ugyanis tele volt fűvel benőtt részekkel, fogásokkal..lehet stoplisban kellett volna mászni :)
Ezen a felén ugyan nagyjából szélárnyékban voltunk, de ugyanez elmondható volt a napról is, így hiába sütött ki időnként, ez minket nem nagyon érintett...3-4 pályát megmásztunk, viszont biztosítás után nehéz volt éltet lehelni az ujjakba, hogy azok mászásra felmelegedjenek. Eredmény: egyre merevebbek kezek, egyre nehezebb fogások.
Épp próbálom lerángatni Lacit a falról.
Az utolsó csepp a pohárban az első esőcsepp volt (hohó micsoda paradoxon..). Pont rajtam volt a sor mászásnál és az első cseppet igen hevesen kezdték váltani a következőek. Egymásra néztünk, majd mondtam, hogy most akkor go marha gyorsan a sziklára, ugyanis azért kicsit többe kerül a két clips set, annál hogy fenn hagyjuk a falon, magától meg ritkán jön le...Hatalmas élmény esőben az arcban a csúszós sziklán leszerelni a pályát, de ez is olyan mint a szalagkorlát, egyszer át kell esni rajta..méghozzá ebben a helyzetben minél előbb!
Felszerelés megvan, én is túléltem, ennek örömére behúzódtunk egy kis szikla menedékbe, ahol neki láttunk a napi étkezésnek, ha már úgyis ott volt az a rohadt nagy zsák kaja.
Lászlónk nyughatatlan volt, illetve még mindig csípte az én csőrömet is ez a tűzgyújtási tilalom, nála meg egész véletlen még mindig volt egy jó adag erdélyi szalonna. Mi esik jobban egy ilyen időben a tűz melegénél és egy jó sült szalonnánál? Mondjuk az eső..az még jobban esett. Mi ennek ellenére neki is láttunk az előkészületeknek..
A fent látható kép csak illusztráció, amitől mi teljes mértékben elhatárolódunk. A területi korlátozások szigorúan megtiltják a tűz rakást, vagy nyílt láng használatát a területen, amit mi 100%-ig akceptáltunk, elfogadtunk és egyet is értünk, hiszen miből élne meg szegény fogadós a hegyek között, ha senki nem aludna nála 50€/éjért, és nem enné a wienerschnitzeljének darabját 20€-ért.
Egyszerűen istenire sikerült a szalonna (amit nem sütöttünk meg tűz hiányában a fenn látható módon). Eztán kulturáltan étkeztünk (benyomtuk a fél zacskó tartalmát kis orcánkba).
Miután megtörtént a nem megrakott tűz tökéletes biztonságos eloltása és elfedése, ill. kikönnyítettük az ételes zacskót, ideje korán besötétedett és leszakadt az ég, majd a szélcsendben is feltámadt az orkán. Juhúúú erre vártunk, már megint késett... 
Utolsó búcsú visszatekintés a sziklákra. A táj még a cudar körülmények ellenére sem vesztett szépségéből.
Ekkor némileg menekülőre fogtuk a szárazon sem cseppet sem veszélytelen ereszkedőn. amit most kicsit megfestett az idő egy kis adrenalinnal. Természetesen, még egy búcsú képre még mindig jutott időnk...
Már jócskán benne voltunk a délutánban, és az idő elmosott minket, ezért megegyeztünk, hogy a maximumot kihoztuk a két napból, és semmiképp sem vesztesként térünk vissza Graz városába. Úgy éreztük megtettük, amit megkövetelt a férfibecsület. Elindultunk hát haza.
Út közben, ahogy egyre lejjebb jártunk, egyre szebb lett az idő, és egyre jobban motoszkált a fejemben a gondolat, hogy azért csak lenne még mit kihozni a napból...felvetettem hát az ötletet a mitfahrer ülésről, hogy mi lenne, ha meglátogatnánk a már többször meglátogatott andritzi mászósziklákat. Nagy örömömre Laci is ezen a véleményen volt, hogy ha nyomjuk a gázt, akkor nyomjuk tövig! Így odavettük az irányt ugyan még zsibbadó testrészekkel, de lélekben megújult erővel.
Érkezésünkkor befaltunk egy kis zsák narancs mellé a kötelező snickers és banán adagot energia bomba gyanánt, majd a már megszokott 'túrafelszereléssel' nekivágtunk a sziklák felé vezető erdészeti útvonalnak. Ember alig volt, válogathattunk a pályák között, még a nap is kisütött, olyannyira, hogy még a textilt is ledobtuk végre ebben az évben először!
Nem mondható könnyűnek a pálya aminek neki láttunk (főleg ilyen két nap után), technikás volt és kihívásokkal teli, de háromszor is sikerült kimászni..a harmadik viszont más volt mint az első kettő...
Utolért minket az, ami elől pár órával ezelőtt elmenekültünk. Az ég ismét ránk zúdította összes haragját. A mászók bemenekültek a sziklák alá, majd szépen lassan haza. Mi is bemenekültünk viszont a haza menetelt nem tehettük meg, ugyanis az deja vu, de az összes clips fenn volt a falon, amiről patakban folyt a víz lefelé.
Ezaz! Olyan rég mostam arcot az esőben, meg már amúgy is az adrenalin szintem is nagyon leesett..megmásztam..ugyan néhol a clipsben kapaszkodva, de sikerült leszerelni újra a falat.
Ezután kissé megtörve, de tényleg végleg haza felé vettük az irányt. Azt kell mondjam, hogy bármennyire is mocskosan, ázottan, és kimerülten tértem haza, belülről olyan boldogság és egyben elégedettség fogott el, mikor ledobtam a túratáskát a földre, amit már rég nem éreztem...ezek a dolgok, amiket soha senki nem tud az embertől elvenni! Ilyankor érzi az ember igazán, hogy él, ha elhagyja azt a bizonyos komfort zónát, és bebizonyítja magának, hogy mindig többre képes :)
